egy kis adalék

újra itt van

Rákaptam (végre) a könyvre, amit úgy másfél évvel ezelőtt kezdtem olvasni. Azt hittem, már soha nem fejezem be. Mostanában megesik ez. Egyszerre ugyanis olyan 10 könyvet olvasok, más kérdés persze, milyen aktívan (segítek: egyáltalán nem aktívan :) ). Megtetszik a borító, meg az első tíz oldal is, a következő harminchoz még van türelmem, aztán az egyszer csak eltűnik. Távol álljék tőlem, hogy ezért a kevés szabadidőmet, meg az egyetemet okoljam (nem, nem áll távol, de ezen szokásomon változtatni szándékozom :) ), de most végre itt a nyár és nincs kifogás. Művelődni kell, újra, végre :).
A nemes cél első áldozata Csernus új könyve volt, bár ez kevésbé irodalmi,mint inkább lelkizős élmény volt. De pozitív csalódás volt, határozottan meglepett. Mármint nagyjából tudtam, mire számítsak, legalább is azt hittem. Elvárásaimat A nő c. könyvre alapoztam, ami szerintem egy hatásos, elgondolkodtató írás pszichológiai szempontból, de helyenként szedett- vedett, nem kellően indokolt, és támadható még helyesírási szempontból is.:) Ennek ellenére szerettem azt a könyvet. A férfi már egészen másmilyenre sikeredett. Végig erős, tud újat mondani majd' 300 oldalon át, nem laposodik el, és párszor sikerült megrengetnie a világ- és énképemet :), sőt, még a szerekesztettség, meg az írás is valahogy kifinomultabb lett. Határozottan érdemes elolvasni. Legalább annyira szól a nőkhöz és a nőkről, mint a férfiakról és férfiakhoz.
Az a könyv, ami miatt pedig belekezdtem az egész post írásába, nem más, mint Salman Rushdie Sálimár bohóca. Mint említettem, cirka másfél éve láttam neki. Annyi ideje nézett már rám gúnyosan a polcról, hogy muszáj volt ismét a kezembe venni. Azért fulladt már többször kudarcba az olvasása, mert ezt egyszerűen nem lehet 5-10 oldalanként haladni vele. Nem egy éjjeliszekrény- könyv. Ugyanis tele van indiai nevekkel. Ami még önmagában nem lenne baj, de ezek hosszú indiai nevek. És becenevek. És rangmegjelölések. És 3 soron át tartó rokoni szálak. Már- már ott tartottam, hogy nem tudtam elképzelni, még hányféleképpen lehet leírni, hogy most XY-ról van szó. És akkor mindig előbukkant rá egy újabb mód.:) Mindez azt eredményezi, hogy ha apránként olvasod, mire rájössz, kiről van szó, épp le is tetted a könyvet. Épp ezért esett nehezemre újból nekiesni a történetnek. Mert akkor biztosan elölről kezdhetem az egészet. És azt nem szeretem, mert unalmas. :) Eléggé meglepett, mikor rájöttem, hogy pontosan emlékszem, mi történt abban 160 oldalban, amit sikerült elolvasnom tavaly télen. Hiszen általában (sajnos) elég hamar el szoktam felejteni a könyvek tartalmát. Csak arra emlékszem, hog igen, ez tetszett, vagy hogy nem, ez ezért és ezért nem tetszett. Szóval nekiláttam újra, a 160. oldalon kezdve az olvasást. És most hihetetlen módon élvezem azt a rejtett bölcs humort és egyszerre komolyságot, ami áthatja a könyvet. Egy gyönyörű történet, keleti életszemlélettel elmesélve. Nem tudok betelni vele.