when love comes to town

Hideg van nálunk itt bent, hidegebb, mint ott kint. Úgyhogy pulcsiban ülök a gép előtt. Pontosabban kötött, garbónyakú mellénykében. A nyakát a nózimra húzom, ahogy szeretem. Parfüm illata van. Közben a Rattle and Humot nézem, épp a Sunday, Bloody Sundayt és gőzölgő citromos teát kortyolgatok. És most sípol be a mikrofon, amikor Bono azt kiabálja, hogy no more. Számomra ezt takarja a cosy szó.
Határozottan jobb ez, mint tegnap a With or Without You a youtube-on, ahol is el volt csúszva a kép, meg a hang. Egész érdekes összhatás.
Emlékeztek rá, hogy azt mondtam egy hete, hogy szerelmes akarok lenni? Lehet, hogy az vagyok. Egy kicsikét mindenkibe, s egy kicsikénél egy icipicit jobban valakibe, akibe nem szabadna. Bár ez már így megy egy ideje. Teljesen biztos vagyok benne, hogy már az is tudja, ki az a bizonyos illető, aki nem is ismer, csak esetleg valmilyen furmányos módon eljutott a blogomra (bár nem hiszem, hogy ilyen létezne :) ).
Lényeg a lényeg (csak hogy ezt az esetlen kifejezést is használjam egyszer), ma is rájöttem valamire. Arra, hogy a mol az kisbelűs, a dúr meg nagy, ha nem írom ki, hogy dúr, meg moll, csak magát a hangot. :)
Vettem a Dének meglepit, hogy felviduljon, mert el van kámpicsorodva szegénykém ( jó szó ez a kápmpicsorodva, mi? Az oroszlánkirályból vettem :) ). Nem is csodálom, csak aggódom érte, na. Nagyon gyorsan legyél jobban, okésmokés?
Elfelejtettem mondani, de nem csak itt, hanem amúgy is, hogy most már van egy ötlet a szalagavatós zenélésre, szóval csak lesz belőle valami.
Jövő héttől járni fogok Pestre is péntekenként, már várom.
Na ennyi, nem szeretem kitárgyalni a magánéletemet blogon, eddig még nem is nagyon tettem, csak most nem tudtam visszafogni magam.
Mentem tanulni, most kivételesen nem töltöm az egész szombat délutánomat lyútú-nézéssel, meg blogolással, meg miegyébbel. Bár jó lenne. Dehát: irány a fizika!