Sztákk in ö móment

MIndig is tudtam, hogy képes vagyok vészesen csimpaszkodni egy adott valamibe vagy valakibe, s őket, mint a helyzetemen egyedül javítani képes istenekként kezelem. MOst is így van ez: pillanatnyilag a bosztoni lyútú- koncertet nézem Vazulkával az ölemben, hogy elhessegessem a múltam egy nem túl kellemes darabját. Csak az a baj ezzel, hogy először is én idéztem fel, mésodszor meg lehet, hogy pont az a bajom, hogy mindig csak elhessegetem. Egyszer már csak a végére kéne járni, nem? Na mindegy, hogy Eszt idézzem, ennek a posztnak annyi értelme sem volt, mint az összes eddiginek együttvéve, evvan. Mondjuk úgysem olvassa senki a blogomat. Ez meg egy másik dilemmám. Bár így legalább bárkiről olyan csúnyaságot írhatok, amilyet csak akarok. :) Csak azért mégis, na: szeretethiányom van. :)
Nem baj, Vazulka mindig mellettem van. ő az én mentsváram :)