a mesét rejtő...

Gondoltátok volna, hogy a hüvelykujjas sztori után én még be merem tenni a lábam abba az oroszlánbarlangba? Mert én nem. Ma mégis megtettem. Úgy egy óra erejéig. És ez még csak a kezdet. Hatodik órában együtt javítjuk ki a fizika érettségimet (de psszt!). Aki tud, az tud. :)

Ha már oroszlánbarlangról van szó: meglátogattam az imént szeretett iskolaigazgatónkat is. Mondanom sem kell, mennyire meglepődtem, mikor kiderült, hogy épp nem tudja odaadni a töri tételek összefoglalását. Szörprályz, szörprályz, szörprájlyz. Amikor pedig arról panaszkodott, hogy már megint Velszbe hívják és nem akarnak leszállni róla, pedig nem ér rá, megjegyeztem, hogy én szívesen elmegyek helyette, ha ő nem akar. Mindenki jól járna. Áldozatkészségemet természetesen megköszönte. Azt hiszem, ilyen téren kezdek csúnyán elszemtelenedni mostanában. :)

Az alvókámat meg adja vissza valaki, mert nem állapot, hogy úgy ébredek minden reggel, mintha iskolába kéne mennem. Hát milyen érettségiszünetelős kisdiák vagyok én? Leginkább beszámíthatatlan (csak hogy megválaszoljam saját költői kérdésemet). MOst meg pláne. Dé ellopta a piros hajpántomat. HOgy fogom túlélni ezt a napot nélküle? ::)

Múltkor például vettem egy iemet (persze csak az ajándék fülbevalóért), ami azóta bejárta már szinte az összes szobát itt a koleszban. Dével kitöltöttük pölö a barátságlabort, amiből kiderült, hogy rivalizálni fogunk egymással és nem leszünk friends forever. E pedig dobta Bét, miután kiderült, hogy Bének fogalma senem nincs, ki E kedvence a Tokio Hotelből ( amit átkereszteltek Peking Kempingre :) ). Komoly dolgok ezek.

Ezt meg most mutatta E. Én padlót fogtam, azt hiszem. :)