érted?

Már oly rég jártam arra, hogy szinte el is felejtettem, milyen. Persze amint beléptem, elfogott az a jól ismert érzés és egyszerűen nem bírtam abbahagyni a somolygást sem. Volt minden, ami kell: elszámolt szünetek, mérőt dobolás, meg ütemszámban elveszés. Zsé pedig most is olyan volt, mint szokott, jajj, úgy imádom! Aztán persze jöttek a kamarások is, két fuvola, egy kályhacső, csak vidáman. Így azért megbocsátva, hogy mindig előbb jönnek, mint kellene. Ja, és mutattak még valamit: a címe forma-1 harsonán. Van még valaki, aki nem érti, miért is szeretek zeneiskolás lenni? :)