tetszett

Agglegénylakás, két napon keresztül főzött töltöttkáposzta, pár üveg francia bor, jazz, U tanár úr, Á, Gé, Vé és én. Ennyi a recept egy kellemes estéhez. Ami bizony meglepetésként ért.Mert nem volt hozzá kedvem. Mit fogunk mi ott csinálni? És úgy egyáltalán, minek ez az egész? Mégis, kár lett volna kihagyni. Olyan volt, mintha belecsöppentem volna egy régi filmbe, fekete-fehérbe, elegánsba. Egy recsegő gramofon. Igen, még ez is eszembe jutott róla. Megtanultam ott valamit tegnap este: az életet élvezni kell és nem szabad semmit túl komolyan venni. Kár, hogy erre nem előbb jöttem rá. Sok mindent kihagyhattam volna, vagy épp ellenkezőleg, meg kellett volna tennem. És igen, önmagamat is fel kell tudnom vállalni, tartozom ennyivel magamnak. Nem kell ennyire másokra hallgatnom. Nem kell mindenkit megkérdeznem, mit tenne a helyemben. Nincs jó és rossz döntés. Csak az én döntésem. És a következményei. Beszélgetés közben ugyanis kiderült: U egy rendkívül kellemes ember, néhány stikkel megáldva ugyan, de hát ki nem? És bár sok mindenben nem értettem vele egyet, mégis csodálom azért, hogy büszkén vállalja a tetteit.